2021. szeptember 28. , 00:41
Köszöntjük Vencel nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
     1  2  3  4  5
 6  7  8  9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2014.03.22 17:04
Megnyílt A régi Ház – 2014 „Kezdet és vég” elnevezésű kulturális tematikus év
Nyomtatható verzió

A Gödöllői Városi Múzeum „Adj király katonát” című kiállításával március 22-én megnyílt A régi Ház – 2014 „Kezdet és vég” elnevezésű kulturális tematikus év, aminek rendezvényei az I. világháború kitörésének 100. évfordulója köré épülnek. Az elnevezés Tormay Cécile írónő 1914-ben e címmel megjelent könyvére utal.


Már a megnyitó is rendhagyóra sikeredett, azt ugyanis ez alkalommal nem a kiállítási térben, hanem a múzeum belső udvarán rendezték meg. A szervezők döntése azért esett e szokatlan helyszínre, mert a felépített installációk valóban „hadiállapotot” teremtettek a múzeum falai között.  
Az eseményen dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere mondott köszöntőt.
„ Az idei tematikus év keretében nem ünnepelünk, hanem emlékezünk, egy korra, annak kultúrájára, művészetére – hiszen a háborús években is születtek művészeti alkotások”. Mint mondta, a tematikus évhez csaknem negyven rendezvény kapcsolódik, amik a városi kulturális műhelyek összefogásával valósulnak meg.
A polgármesteri köszöntő után dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész-muzeológus, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa nyitotta meg az új időszaki kiállítást. Beszédében történeteken keresztül idézte meg az I. világháború katonáinak mindennapjait, a front és a hátország életét. A kiállításról szólva elmondta, amellett, hogy nagyon széles skáláját mutatja be ennek az időszaknak – a katonaéletet, a hadifogságot, a művészetet, a fegyvereket, a katonaruhákat – óriási érdeme, hogy alulnézetben láttatja a kort és az eseményeket.
„Nem az uralkodótól kezdik, hanem az egyszerű embertől. A magánszemélyt, a katonát mutatja be. Alulnézet nélkül nem lehet megérteni az adott korszakot. Az ilyen kiállításokból minél több kellene ”- jelentette ki dr. Ravasz István alezredes.
A megnyitón Kerényiné Bakonyi Eszter, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a kiállítás megvalósítását, többek között azoknak a magánszemélyeknek is, akik családi emléktárgyaikkal, fotóikkal tették teljessé az összeállított anyagot.
A rendezvényen András Hunor és Széphalmi Pál I. világháborús katonadalok megszólaltatásával  idézte fel a 100 évvel ezelőtti időket.
A tárlat gazdag műtárgyanyaggal átfogó képet igyekszik adni a háborús állapot különböző dimenzióiról, a front és a hátország kapcsolatáról.
A kiállítás egy része bemutatja a fronton szolgáló katonák körülményeit, egyaránt megemlékezik a harcoló és sok esetben sebesülten hazaérkezőkről, és az idegenben elesettekről, akiket sok esetben a harctereken temettek el.  
A kiállításon a látogatók megtekinthetik a háborúban használt fegyverek egy részét, és megszemlélhetik a gyógyítás eszközeit is, melyekkel az okozott sérüléseket próbálták orvosolni. A lövészárkok mellett felidézik  a királyi kastélyban kialakított hadikórházat, és bepillanthatnak a község magánházaiba is. Az érdeklődők megismerhetik a katonai viseleteket, megtudhatják, hogyan változtak azok a háború folyamán, s megtudhatják azt is, miről írtak abban az időben a gödöllői lapok: a  Gödöllői Hírlap és a Gödöllő és Vidéke.  
Dokumentumok, tárgyak idézik fel az itthon maradt családtagok: feleségek, gyermekek mindennapjait, de Remsey Zoltán, Remsey Jenő és Nagy Sándor alkotásain keresztül megtudhatják azt is, hogyan hatott a háború a Gödöllő életének szerves részét képező szecessziós művésztelep alkotóközösségére.
A kiállítás kurátorai Fábián Balázs, Ivókné Szajkó Ottília és Kerényiné Bakonyi Eszter. A gödöllői művésztelepről szólóanyagot Őriné Nagy Cecília gondozta.
A tárlatot 2014. november 2-ig láthatják az érdeklődők.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


(c) Reményi Krisztián felvételei



Látogatottság: 2452
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése