2021. szeptember 17. , 08:50
Köszöntjük Zsófia nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
     1  2  3  4  5
 6  7  8  9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2013.07.18 12:19
Gémesi: 100 milliárd hiányzik az önkormányzati rendszerből
Nyomtatható verzió

Több forrást vett el az állam az önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot, ezért a polgármesterek igyekeznek kihasználni a rendelkezésre álló mozgásteret – mondta Gémesi György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


 Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint ezért emelkedett az utóbbi időben jelentősen, 37 százalékkal az építmény- és telekadó. A szakember elmondta: a kommuniális adóból származó bevétel is 10 milliárdról 13 milliárdra emelkedett, de ez nem olyan jelentős növekedés, az önkormányzati bevételek szempontjából nincs nagy jelentősége.
Gémesi György azt mondja: az a legnagyobb baj, hogy az iparűzési adóból származó bevétel két év alatt 10 milliárd forinttal csökkent, és még tovább fog csökkenni. Az iparűzési adóból ugyanis le lehet majd vonni az e-útdíjat is – magyarázta. A MÖSZ elnöke elmondta: a Belügyminisztérium bevallása szerint is 40-50 milliárd forint hiányzik az önkormányzati rendszerből, de ez az összeg inkább 100 milliárd körül van. Hatástanulmányt kellett volna készíteni, mert minden településen mások a fajlagos költségek – vélekedett.


Látogatottság: 1342
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése