A Varázskert örökösei - a Vakrepülés színtársulat előadása




Március 29-én a gödöllői TrafoClubban előadást tart a Vakrepülés színtársulat.A társulat 1998-ban alakult meg. A vak fiatalok csoportja által létrehozott színház nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, mint bemutatni, a vakok világát a látóknak.
Előadásaik révén bepillantást nyerhetünk, milyen másképp érzékelni a világot. A darabok közönsége különböző megtapasztalásokon vesz részt, így a saját élményein keresztül azonosulhat - ha csak rövid időre is - a misztifikált vakság életterével.

A VARÁZSKERT ÖRÖKÖSEI
Jázmin azzal a küldetéssel érkezett, hogy újabb varázskertet építsen, ezúttal Álmon király birodalmában. Ám küldetése rejtélyes módon elhúzódik, hazatérését mindhiába várják nővérei. Végül keresésére indulnak. Szép kihívás megalkotni a varázskertünket, de szorgalommal, elhivatottsággal gondozni még nagyobb feladat. A ránk szabott feladatok és kötelességek alól önző vágyaink eltérítenek, de újra erőt merítve, valami belső késztetésre hallgatva, mégis folytatjuk a megkezdett munkát.
Figyelem! A darab teljes sötétségben zajlik és a nézők ülőpárnákon foglalnak helyet. Az előadás alatt hangot és fényt kibocsátó tárgyakat kérjük mellőzni.
Jegyek ára: 1000.-Ft
Jegyek kaphatók: Gödöllő, Palotakert 4. /Civilház/ hétfő és szerdai napokon 9- 12 óra között, vagy előzetes megbeszélés alapján, a 06-70-387-5265 telefonszámon.
Jegyek rendelhetők a godollo@vgyke.com email címen.