Múzeumok Éjszakája

A Szent Iván éjhez legközelebb eső szombat éjszakát évek óta, mint a Múzeumok Éjszakáját tartjuk számon. A rendezvény idén is számtalan izgalmas programot jelent Gödöllőn, amikor összekapcsolódik a múlt és a jelen. Június 24-én 16 órától éjfélig tíz helyszínen várnak mindenkit a színes és érdekes események, a gyerekek pedig – folytatva a korábbi évek gyakorlatát – pecséteket gyűjthetnek, amiket azután értékes nyereményekre válthatnak be.


A rendezvények központja a Gödöllői Városi Múzeum lesz, ahol a látogatókat szakmai tárlatvezetéssel, a gyerekeket pedig retró társasjátékokkal várják.
A múzeum udvarán a gödöllői művészeti csoportok műsorát élvezheti a közönség.
A Gödöllői Királyi Kastélyban a kiállítások mellett a látogatókat parkséta és koncert várja, a gyerekek pedig plakátot és képeslapot készíthetnek.
Ahogy a korábbi években, úgy idén is bekapcsolódik a programokba a Pálmaház, ahol többek között virágfelismerő totón vehetnek részt.
A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban többek között az IrKa irodalmi estjét hallgathatják meg, a gyerekek pedig „ruhát tervezhetnek” és legyezőt készíthetnek. A programokat itt Kincső koncert zárja.
A GIM-Házban a jelenlegi zászló kiállítás megtekintése mellett, mindenki – természetesen elsősorban a gyerekek – elkészítheti a saját zászlóját.
A Levendula Galériában új kiállítás várja majd a látogatókat Natura-creatura címmel, és ahogy az már megszokott, a helyszínen zenei élményről is gondoskodnak. A gyerekek itt a kollázs készítést próbálhatják ki.
A SZIE Mezőgazdasági és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum most is izgalmas feladatokkal készül kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ez alkalommal a malom, a traktorok és a régi ízek világa áll majd a középpontban.
A Királyi Váróban mesejátékkal szórakoztatják a gyerekeket a Club Színház tagjai, a Frédéric Chopin Zenei AMI-ban Muzsikáló festmények címmel játékos totóval várják a látogatókat, az Erzsébet Királyné Szállodában pedig Szekeres Erzsébet textilművésznek nyílik kiállítása.
Ezen az estén ismét látogatható lesz az egykor Grassalkovich présház is.
A helyszínek között ingyenes buszjárat közlekedik, a présházba pedig a gépmúzeumtól külön retró busszal juthatnak el az érdeklődők.