2024. május 7. , 20:08
Köszöntjük Gizella nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
     1  2  3  4  5
 6  7  8  9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2011.09.29 16:38
Gyerekek vették birtokba a Gödöllői Királyi Kastélyt
Nyomtatható verzió

Közel 100 gyermek látogatásával zárta a Gödöllői Királyi Kastély Európai Uniós forrásból megvalósuló fejlesztésének I. ütemét, akik négy intézményből – a gödöllői Montágh Imre Általános Iskolából, Speciális Szakiskolából, a fóti Károlyi István Gyermekközpontból, a NEFMI Aszódi Javítóintézetéből és a Vakok Iskolájából – érkeztek kísérőikkel.


A gyerekek a délelőtt folyamán megtekintették a kastélyt, majd csatlakoztak a kastély lovardájában tartott hivatalos projektzáró rendezvényhez. 
Mint azt Gönczi Tibor igazgató elmondta, a rendhagyó projektzáró rendezvény célja az volt, hogy olyan gyerekeket láthassanak vendégül, akik nehezen, vagy talán sosem juthatnának el az intézménybe, viszont akiknek élményt nyújthat egy látogatás a kastélyban és egy ebéd abban a teremben, ahol az első félévben a soros magyar EU elnökség idején Európa vezetői tárgyaltak. 
„Gödöllői Királyi Kastély komplex, környezetbarát üzemeltetését lehetővé tevő újjáépítése és családbarát szolgáltatásokkal történő fejlesztése - I. ütem KMOP-2007-3.1.1/E-2008-0002”  2008. szeptemberében megkezdett fejlesztés az Európai Unió támogatásával, mintegy 1,6 mrd forintból valósult meg. Nem csak a Gizella és a Rudolf szárny újult meg, hanem romantikus, tájképi formában a kastély parkjának belső 5 hektáros része, valamint az Erzsébet- és a Ferenc József előkert. A látogatók kényelmét audio guide rendszer, érintőképernyők, Braille térképek, liftek segítik.


Látogatottság: 2625
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése