2024. március 29. , 08:56
Köszöntjük Auguszta nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
         1  2  3
 4  5  6  7  8  9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2014.02.21 13:20
Mától Gödöllőn látható Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című festménye
Nyomtatható verzió

70 év után, február 21-től  ismét láthatja a nagyközönség Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című festményét, amit a restaurálást követően a Gödöllői Királyi Kastélyban állítottak ki.




Az ünnepélyes bemutatón dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, majd dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója méltatta a festmény helyreállítását. Mint mondta: Gödöllő ismét nagyszerű dolgot művelt, mert fenntartja az Erzsébet kultuszt, aminek Magyarországon Gödöllő a legfontosabb pontja.

Beszédét követően L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke köszöntötte ez eseményt. Kijelentette, a kép jó példa arra, hogy az állam mindig is jelentős szerepet játszott a művészet támogatásában, hiszen ezt az alkotást is „állami megrendelésre” készítette Zichy Mihály. Mint mondta, az állam ma sem mondhat le a megrendelői szerepről, mert nagy felelőssége és feladata van értékeink megőrzésében. Ennek kiváló példája a most kiállított mű.  

A restaurálás és a festmény helyére kerülésének folyamatát filmbejátszások segítségével ismerhették meg a résztvevők, akik számtalan hozzá kötődő érdekes történetet, és legendát ismerhettek meg a munkában résztvevő restaurátorok jóvoltából. 

Az eseményen egy másik fontos műalkotásról is szó eset: Bejelentették, az intézmény rövidesen új különlegességgel gazdagodhat, hosszas kutatások után ugyanis megtaláltak a Schimmel szobor maradványait. Grassalkovich I. Antal Schimmel lovának szobra1945-ben tűnt el, sorsáról számtalan legenda kelt életre, melyek szerint elásták a kastélyparkban. A maradványokat közel hetven év után találták meg. Ennek feltárása, helyreállítása lesz a következő időszak kihívása, ami pályázati forrásokkal valósulhat meg.



(c) Korondi Judit felvétele



Látogatottság: 2222
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése