Önkormányzati hírek

A program a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Bucsyné Prém Katalin, Madarászi László és Rehorovszki Gábor adtak zenés irodalmi műsort. A világégések hőseire és áldozataira Pecze Dániel alpolgármester következő beszédével emlékezett.

Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.
Ezernyi fúvó szél vagyok,
A hó gyémántragyogása vagyok.
Az érett magba zárt napsugár vagyok.
Őszi eső vagyok.
Ha nyugodt reggelen felébredsz,
Az égre kelő madarak
Fürge szárnycsapása vagyok.
A csillagok éji fénye vagyok.
Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mai megemlékezésünk többszörösen összetett. Hazánk egyik legfájdalmasabb eseményének szobra előtt állunk. Nemzetünk egyik legdrámaibb eseményre gondolunk vissza, az I világháborúra, mely Gödöllőn is komoly áldozatokkal járt.
A település akkori 10.262 lakosa közül 1867-en kaptak behívót, ami a felnőtt férfi lakosság 49 százaléka volt. A katonák közül 247-en estek el a fronton, és 300-an járták meg a hadifogságot.
A mögöttem álló szobor talapzatán az alábbiakat olvashatjuk: „Mi nem felejtünk! Nem felejthetünk…”, mely utalás a világháborút lezáró trianoni békediktátumra.
S mint ahogy a történelem eseményei összefűződnek, s következménye egyik a másiknak, úgy helyezkedik el a Hősök szobra mögött az a térplasztika, mely a II. világháború áldozatainak állít emléket.
Magyarország mindkét alkalommal a vesztes oldalon fejezte be a háborút, s katonáink látszólag feleslegesen haltak hősi halált. Feltehetjük a kérdést: áldozatuk a hazáért hiábavaló volt?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Aki vérét adja hitéért, annak neve fel van írva a mennybe. És a mi Urunk arról is megemlékezik, aki áldozatos és alázatos szívvel vérét adja hazájáért. Gondoljunk csak bele, hogy 1000 éves történelmünk során hányszor és hányszor elbuktunk? Hányszor és hányszor kényszerültünk térdre? Sok mindenki tiport nemzetünkön, gerincünk mégis egyenes maradt és mindig felálltunk.
De miért tudunk újra és újra felállni?
Talán mert büszkeségünknél sokkal nagyobb az alázatunk, s Isten csak az alázatos szív ajtaján kopogtat. Nemzeti Imádságunkban is ilyen alázatos szívvel kérjük:
„Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mai megemlékezésünkön, nem csak hőseinkre gondolunk. Pár nap múlva Mindenszenteket ünnepeljük az üdvözült lelkek, a megdicsőült Egyház tiszteletére, november 2-án pedig a Halottak napját tiszteljük, a szenvedő Egyház ünnepét. Ebben az értelmezésben beszélünk küzdő Egyházról, amely a még élő hívek közössége, szenvedő Egyházról, amely a meghalt, de a tisztítótűzben szenvedő lelkek közössége, és megdicsőült Egyházról, amely a mennybe jutott hívek közössége. Az ünnepek lényege annak a hitnek kifejeződése, hogy az élő és a már meghalt lelkek különös módon képesek egymás segítésére.
Hősi halottaink tehát továbbra is közbejárnak értünk és nemzetünkért, haláluk valóban nem volt hiábavaló.
S a mi számunkra, akik itt maradtunk e világban, mi nyújthat reménységet? Mit üzennek nekünk az ünnepek?
„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”
Róm 5, 5-11

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai megemlékezés, és az elkövetkező napok fő üzenete tehát nem a gyász. Mert a gyász abbéli önző fájdalmunk, hogy magunk maradtunk e világon, itt hagytak bennünket.
Az igazi üzenet a reménység, ahogy Pál apostol mondja:
„Tudjuk, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.”
2 Kor 5.1
Mi tehát hisszük, hogy úgy ahogy a halhatatlan lélek mulandó hajlékban lakozik, úgy mi is e mulandó világban zarándokolunk a mennyei örökkévalóságra várva.
S ha tudjuk, hogy Krisztusban feltámadunk, szeretteink elvesztése felett érzett fájdalmunk és magányunk is szertefoszlik, mert tudjuk, hogy ők együtt vannak az Úrral, aki mindenben Egy és mindenben benne van.
„Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.”
Wass Albert

Köszönöm, hogy meghallgattak!


A halottak napi megemlékezés koszorúzással folytatódott és a Szózat hangjaival ért véget. Az önkormányzat képviseletében dr. Gémesi György polgármester, Pecze Dániel és Tóth Tibor alpolgármesterek tisztelegtek főhajtással az elesettek emlékműveinél.