2024. március 29. , 16:53
Köszöntjük Auguszta nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
         1  2  3
 4  5  6  7  8  9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2011.08.26 23:12
Önkormányzati szövetségek egymüttműködése
Nyomtatható verzió

Az önkormányzati reformok szükségességéről, valamint a Budapestet és az agglomerációt is érintő lehetséges kapcsolódási pontokról tárgyalt a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ).

A BÖSZ elnöksége a találkozóval kapcsolatban arról tájékoztatta pénteken az MTI-t: mindkét fél nyitott az együttműködésre, mivel fontos, hogy minél szélesebb körben meg lehessen vitatni például a közoktatást vagy az egészségügyet érintő jogszabályokat, illetve a további ágazati törvényeket. A gödöllői megbeszélésen Nagy Gábor Tamás, a BÖSZ elnöke beszámolt a szervezet megalakulásáról, felépítéséről és céljairól, hangsúlyozva a kerületek együttműködésének kiemelt szerepét, a hatékony érdekképviselet fontosságát. A közlemény szerint Gémesi György, a MÖSZ elnöke "örömmel fogadta a budapesti kerületek összefogását", és jelezte, hogy céljai közösek: az önkormányzati érdekek megjelenítése és képviselete a kormányzati előkészítés és a döntéshozatal során. A két önkormányzati érdekképviselet egyetértett abban is, hogy az önkormányzati törvény tervezett módosításával összefüggésben körültekintő és összehangolt előkészítő munkára van szükség, amely magában foglalja folyamatos egyeztetést a Magyar Önkormányzatok Szövetségével és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével. Ennek érdekében mindkét szervezet felajánlja szakmai anyagok, tanulmányok készítését, amelyek bemutatják a tervezett változások várható hatásait, különös tekintettel a finanszírozásra és a feladatellátás hatékonyságára – olvasható a BÖSZ tájékoztatásában. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége idén júliusban alakult meg mind a 23 kerület részvételével. Az önkormányzati összefogást a szövetség alapszabályában azzal indokolták, hogy "az elmúlt húsz évben nem jött létre szervezett együttműködés a budapesti önkormányzatok között, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kárát látta valamennyi kerület és egész Budapest".


Látogatottság: 1681
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése