2019. június 26. , 12:09
Köszöntjük János, Pál nevű kedves olvasóinkat!
Eseménynaptár
H K Sz Cs P Sz V
           1  2
 3  4  5  6  7  8  9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Önkormányzati hírek



Keresés:   
2017.10.31.
Az idén harmadik alkalommal megrendezett, két hónapon át tartó eseménysorozat közel 70 programmal várja az érdeklődőket. A GödöllŐsz középpontjában Erzsébet királyné áll, akinek születése 180., illetve koronázásának 150. évfordulójára emlékeznek – közölte Gémesi György, Gödöllő polgármestere az Orient Rádióban.
Bővebben
2017.10.31.
A világháborúk áldozatairól emlékeztek meg október 30-án este az I. és a II. világháborús emlékműveknél Gödöllő város önkormányzata szervezésében.
Bővebben
2017.10.29.
Eszenyi Zsombor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és Halász Tibor drámapedagógus, a Club Színház művészeti vezetője vehette át az idén megalapításának 20. évfordulóját ünneplő Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány díját és emlékplakettjét. Az elismerést minden évben október 29-én, Körösfői-Kriesch Aladár, a Gödöllői Művésztelep egyik megalapítójának születésnapján adják át.
Bővebben
2017.10.29.
Gödöllőre érkezett és hétfőig még a város főterén megtekinthető az az országjáró körúton lévő mozgókiállítás, ami egy – kifejezetten erre a célra, egy mozgó reformációs tematikájú tárlattá alakított – busz, s amely új megközelítésből kívánja átadni az idén 500 éves reformációhoz kapcsolódó ismereteket, gondolatokat, valamint tanításokat.
Bővebben
2017.10.29.
Pest megyében, így Gödöllőn is piros riasztás van érvényben. Gödöllő Város Önkormányzata és a tűzoltóság is megtesz mindent a balesetek megelőzésére, illetve a károk minimalizálása érdekében. A viharos szél okozta fakidőlések és ág leszakadások miatt a VÜSZI Kft. valamennyi városi parkot lezárja. Az azokon átvezető utak balesetveszélyesek. Kérik a tisztelt lakosságot, hogy aki teheti, ne tartózkodjon a szabadban, ha pedig valakinek halaszthatatlan dolga van, az kerülje a fák alatti területeket, Bővebben
2017.10.29.
Arany minősítésekkel és különdíjakkal tértek haza a Gödöllő Táncegyüttes (GTE) tagjai az 5. Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyről, amit október 28-án Rákospalotán tartottak. Bővebben
2017.10.28.
A mai napon adták át ünnepélyes keretek között a Waldorf iskola tornatermének új sátor borítását. Az új fedés összesen 6,5 millió forintból valósult meg, a költségekhez a város is hozzájárult 800 ezer forinttal.
Bővebben
2017.10.28.

Tíz fiatal népművész és népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat. Az elismeréseket népművészet és közművelődés kategóriában adták át pénteken Budapesten. Elismerésben részesült Barka Dávid táncművész, Boda Gellért népzenész, Fundák-Kaszai Lili Olívia néptáncművész, Gelencsér János népzenész, népzenetanár, Laposa Julianna népzenész, Moussa Ahmed táncművész (Gödöllő), Petrovics Nikolett népi vászonszövő, Szatmáriné Győri Tünde kézi szövő, Verebély Balázs hímző és Zsikó Zoltán népdalénekes.

Bővebben
2017.10.27.
Délután átadták a külsőleg teljesen megújult Várkapitányi lakot – közismertebb nevén Testőrlaktanyát – amiben október 28-án, szombaton reggel megnyílik a Karácsonyház. Az ünnepségen Gémesi György polgármester ismertette az épület történetét, valamint azt a folyamatot, ami azóta zajlott le, hogy 2010-ben az önkormányzat megvásárolta a korábbi tulajdonostól annak érdekében, hogy megmentse a pusztulástól.
Bővebben
2017.10.27.
A GSK magyarországi szervezetei már több alkalommal sikeresen vettek részt a „Legjobb Munkahely Program” felmérésben, de a vállalat gödöllői vakcinagyártó telephelye, a GlaxoSmithKline Biologicals Kft. most először nyerte el ezt a címet - áll a cég által kiadott sajtóközleményben.
Bővebben
2017.10.27.
Pontosan 20 évvel ezelőtt 1997. október 26-án az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepén került aláírásra Gödöllő és Laxenburg között a testvérvárosi megállapodás. Mint ahogyan azt Heinrick Schneider Laxenburg egykori polgármestere és Erich Kussbach Ausztria korábbi Magyarországra akkreditalt nagykövete elmondta, ez a megállapodás történelmi pillanatnak minősült, hiszen ez volt az első ilyen jellegű megállapodás a két ország között, mely települések között köttetett.
Bővebben
2017.10.27.
Gróf Teleki Pál egykori miniszterelnökre, főcserkészre emlékeztek pénteken délelőtt, születésének 138. évfordulóján a gödöllőiek.
Bővebben
2017.10.23.
Jelentősen átformálta az időjárás az október 23-ai megemlékezést Gödöllőn. Bár a Bezsilla-villa, az egykori Nemzetőrség épülete előtti kopjafához kihelyezték a koszorúkat, az ünnepi programot a Művészetek Háza konferenciatermében tartották meg. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából megtartott rendezvényt az ’56-os Szövetség tagjai is megtiszteltek jelenlétükkel.
Bővebben
2017.10.23.
A tartós és sűrű esőzés miatt elmarad az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére hagyományosan megrendezett koszorúzás a Bezsilla-villa (egykori Nemzetőrség) udvarán álló kopjafánál. A Szabadság út 9. szám alatti épület udvarán álló emlékműnél azonban 14 órától mindenki elhelyezheti koszorúit és virágait.
A további program: 15.15-től megemlékezés a Művészetek Házában, majd főhajtás a Dózsa György úti temetőben, 1956 két gödöllői áldozatának (Kiss Antal, Balázsovich András) sírjánál. Bővebben
2017.10.22.
Ha azt a nevet hallja az ember, hogy Huszárik Zoltán, akkor azonnal két dolog ugrik be róla: 1. Szinbád és ahogy a filmben Latinovits Zoltán étkezik, miközben Vendelinnel, a pincérrel diskurál; 2. Csontváry. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a jeles filmrendező képzőművész is volt. Huszárik Zoltán grafikáiból nyílt kiállítás október 22-én a Művészetek Házában. A rendezvényt megelőzően a megjelenteknek levetítették az alkotó legismertebb filmjét. Bővebben
2017.10.21.
Tűz ütött ki a Kossuth Lajos utca 16. szám alatt található ház gazdasági helyiségében. A Gödöllői Tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki és sikerült eloltani a tüzet, valamint megfékezni a tovább terjedését! Bővebben
2017.10.21.
A XVI. Liszt Fesztivál nyitónapján, október 20-án este Jandó Jenő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész adott koncertet a királyi kastély dísztermében; a Barokk Színházban pedig Ivo Haag és Soós Adrienn 4 kezes zongoraestjét láthatták és hallhatták az érdeklődők. Bővebben
2017.10.19.
Csütörtökön délután a Művészetek Házában rendezték meg az idei „Tiszta udvar – Rendes ház 2017” pályázat ünnepi műsorát, s adták át a díjazottaknak az elismeréseket. A 2017. évi programban és a pályázatok elbírálásában részt vett civil szervezetek: Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete, Gödöllői Kertbarát Kör, Gödöllői Városvédő Egyesület, Kertvárosi Egyesület, Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllői Egyesülete, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Gödöllői Csoportja, valamint Kecskés Judit civil referens.
Bővebben
2017.10.19.
Visszavonta a képviselő testület a Gödöllő Város Településfejlesztéssel és Településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetésének szabályairól szóló 66/2013. (IIl.14.) önkormányzati határozatát, majd elfogadta a településfejlesztéssel, településrendezéssel és a településkép védelmével összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló önkormányzati rendeletet.

Bővebben
2017.10.17.
Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója, valamint Szilasi Alex zongoraművész, a kastély zenei igazgatója kedden sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a közeljövő programjait.

Bővebben
2017.10.17.
Liszt Ferencre emlékezünk a hét végén születésének évfordulójához kapcsolódóan, a már hagyományos Liszt Fesztivállal. Október 20-22. között a Gödöllői Királyi Kastélyban folyamatosan várják a koncertek és az előadások az érdeklődőket. A tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat ez alkalommal a legfiatalabb tehetségeket is felvonultatja a neves művészek mellett.
Bővebben
2017.10.17.
Hétfőn este kigyulladt a Kassáról Budapestre közlekedő Rákóczi InterCity mozdonya a gödöllői vasútállomáson. A nemzetközi vonat gépterében keletkezett tüzet a gödöllői tűzoltók oltották el. Bővebben
2017.10.14.
Október 14-én, szombaton BRÁDÁÉK címmel csoportos képző- és iparművészeti kiállítás nyílt a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben (GIM), melynek egyik különlegességét az adta, hogy egy család, Bráda Tibor festőművész és felesége, Deák Ilona festőművész, illetve gyerekeik, Bráda Judit formatervező művész, valamint Bráda Enikő keramikusművész alkotásait láthatták az érdeklődők.
Bővebben
2017.10.13.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. hétfőn reggel erős fény- és hanghatással járó munkálatot végez Dunakeszi és Gödöllő térségében - jelentette be pénteken a hazai nagynyomású földgázszállító rendszer tulajdonosa és üzemeltetője.
.

Bővebben
2017.10.13.
Meghívó Gödöllő Város Képviselő-testülete október 19-én 8 órakor tartandó ülésére
Az ülés helye: VÜSZI Kft. épülete, Gödöllő, Dózsa György út 69. II. emeleti tárgyalója
Bővebben
  1 / 2 oldal  
Keresés

DÍJAK, ELISMERÉSEK

2018




2017






2016



2015




*

Városimázs filmek
Filmek - A Szecesszió Éve Gödöllőn
                                       

Időjárás

az

előrejelzése