Azok a csodálatos lovak – új kiállítás a polgármesteri hivatalban
Február 27-én a városháza első emeleti folyosógalériáján nyílt meg a Csodás Lovak, Lovas Csodák c. vándorkiállítás – a Biatorbágyi Fotóklub jóvoltából.
Gémesi György polgármester köszöntője után a tárlatot Fehér Károly, a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója nyitotta meg. A tárlaton – ami már az ország több pontján volt is látható volt – a biatorbágyi alkotóközösség tagjainak szemszögéből mutatja be e csodás állatok mindennapjait, versenyeit, látványos szerepléseit.
A megnyitón Fehér Károly a ló kultúrtörténetének legjelentősebb állomásait elevenítette fel.
Az ókortól a reneszánszon és a barokkon át a modern időkig a ló szimbóluma számtalan értelmezésben jelent meg: művészetben, irodalomban, szólásokban és közmondásokban, népmesékben a ló sokszor titokzatos alakként bukkant fel és mindenhol tiszteletet, megbecsülést parancsolt. A ló egykoron a közösség tagjának számított, a társadalmi hierarchia fontos részét képezte. Első ábrázolása a jégkorszak idejéből való. Az antik mitológiában a ló az istenek nélkülözhetetlen társa volt; számtalan istenség szekerét is lovak húzták. A kanca a trójaiak szent állataként ismert; a görögök pedig a trójai falóval vették be Tróját.
A fehér ló az égi tudás szimbóluma a Bibliában. A mesékben fehér lovak segítik a hősöket, általuk pedig elűzhető a gonosz erő. A háromlábú ló az ördög hátaslova; a lópata viszont elűzi a boszorkányokat. Akkoriban sokan úgy vélték, hogy a lovak érzékelik a szellemeket és a jövőbe látnak.
A ló az ősi nomád magyarok hitvilágában különösen fontos szerepet játszott: mesebeli erővel és mágikus tulajdonságokkal ruházták fel őket.
Őseink hazánkat is lóháton hódították meg. Hitték, hogy a ló a túlvilágon is segíti gazdáját, ezért a halott lovas mellé a lovát is eltemették. Móricz Zsigmond szerint az ember és a ló ismeretlen okok miatt olyan barátságban tud lenni egymással, mint semmilyen más állat. Az embernek imponál a ló, és előfordulhat, hogy a lónak is az ember. A ló a civilizáció része, élő legenda. Életminőséget ad, rendre, fegyelemre oktat. Helyettünk és értünk cselekszik, gyógyír bajainkra.
Mi, magyarok olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy számtalan csodalóra lehetünk büszkék: Kisbér, az Epsomi Derbyt is megnyerő versenyló, aki ezzel a kártyaadósságba keveredett gazdája életét mentette meg. Kincsem, aki élete során, négy teljes szezonon keresztül 54 versenyen indult és Európa legjobbjait verve mindig győzött. Imperiál, aki talán a 20. század egyik legnagyobb lova. Sellő, aki az 1936-os berlini olimpián érmet szerzett. Vagy Magyarország legeredményesebb díjlova, Aktion. Nem mehetünk el Mythos mellett sem: a Lázár testvérek sikereiben főszerepet játszott a nyolc világbajnokságon sikert sikerre halmozó – a világ legeredményesebb – lipicai kanca.
Fehér Károly kiemelte: a számtalan művészeti ág közül a valóságot legjobban megközelítő alkotási mód a fotográfia világa. A biatorbágyi fotóművészek együtt repülnek a lovakkal. Képeikben élet, hitelesség, gondolat, munka, szorgalom és tehetség van; talán a látszat alatti valóságot is láttatják.
Ahogy Babits Mihály mondta: „Lovak nélkül élni lehet, de nem érdemes!”
A kiállítás március 29-ig tekinthető meg, munkaidőben és hétköznapokon.
(c) Reményi Krisztián felvételei