Mesés kiállítás a Levendula Galériában

Több szempontból is „Az Első” az a kiállítás, ami február 14-én nyílt meg a Levendula Galériában. Mácsai Mária grafikusművésznek és Madarász Gergely festőművésznek ez „Az Első” közös tárlata, másrészt e galéria ezzel nyitotta a 2015-ös esztendő kiállításainak sorát, harmadrészt pedig ezzel avatta fel új kiállítótermét, ami mindössze pár méterre található a korábbitól.


A Levendula Galéria hét év után költözött a korábbinál nagyobb helyre, ahol a kiállítótér mellett egy stúdiót is kialakítottak.
A két fiatal művész munkái valamennyi korosztályt magukkal ragadták, elvarázsolt világot teremtettek, nem véletlen, hogy a kiállítást megnyitó Márvány Miklós a művészet és a szépség bűvöletében élő Papagénónak és Papagénának nevezte a fiatal alkotópárost.
A mesekönyv illusztrációk, a vidám hangulatú képek között helyet kaptak új alkotások, de örömmel fedezhettek fel az érdeklődők olyanokat is, amiket már korábban is láthattak, s most a „közönség kérésére”  csodálhatták meg őket újra.
A tárlathoz kapcsolódóan, február 20-án 18 órától beszélgetést szerveznek a két művésszel, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak.












(c) Korondi Judit felvételei