Többgenerációs közösségi tér az Alsóparkban

Valamennyi korosztály képviseltette magát a reggel nyolc órára szervezett szabadtéri sporteszköz átadón az Alsóparkban. A rendhagyó módon, „tornaórával” egybekötött rendezvényre Tóth Tibor alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője invitálta a palotakerti lakókat, akikhez csatlakoztak a Szent Imre Katolikus Általános Iskola napközis táborának diákjai is.


Az elmúlt hetekben az alsóparki játszótér mellett alakítottak ki egy területet, ahol a felnőttek részére nyílik lehetőség a mozgásra, evezőpad, dupla kerék és láberősítők várják a mozogni vágyókat.
Tóth Tibor elmondta, azért is nagy öröm számára a mostani átadás, mert amikor képviselőnek választották, egyik kiemelt célja volt az Alsópark funkcióinak bővítése, a sport lehetőségek fejlesztése.
Az elmúlt években nagyon sokat változott az Alsópark, folyamatosak voltak a fejlesztések, a futókör, a kerékpáros nyomvonal és az első erőtér már lehetőséget adott a sportolásra - hívta fel a figyelmet az elmúlt esztendők ez irányú eredményeire Gémesi György polgármester. Mint mondta, a mostani felnőtt sporttér átadásával azonban egy nagyon régi terv valósult meg, olyan közösségi tér jött létre, ahol több generáció közösen élvezheti a szabadtéri kikapcsolódás örömeit, hiszen amíg a kisgyerekek a játszótéren töltik idejüket, a szülők, vagy a nagyszülők igénybe vehetik a sporteszközök nyújtotta szolgáltatásokat.
Épp ezért kapott két bejáratot a terület, nem csak a park felől, lehet megközelíteni, hanem átjárási lehetőség van a játszótérről is.
Mielőtt az érdeklődők használatba vették volna a berendezéseket, Pál Nóra tartott számukra bemelegítést, majd Pál István  testnevelő tanár nyújtott segítséget abban, melyik eszközt, hogyan kell használni, és milyen célokat szolgál.